Nógrád vára

A nagyobb kép megtekíntéséhez kattints a kisképre!

nograd01.jpg
1. kép
nograd02.jpg
2. kép
nograd03.jpg
3. kép
nograd04.jpg
4. kép
nograd05.jpg
5. kép
nograd06.jpg
6. kép
nograd07.jpg
7. kép
nograd08.jpg
8. kép
nograd09.jpg
9. kép
nograd10.jpg
10. kép


A vár rövid története:

A megye névadó települése. A település nevének eredete bolgár és szláv, Novigrád=Újvár néven szerepelt. A X. században épült a vár, mely a település közepén, a fölé emelkedik egy vulkánikus eredetű dombon.
Mint általában kezdetben a királyi birokok központja, majd II. Endre a váci püspöknek adományozta. 1544-ben Mohamed budai pasa harc nélkül elfoglalta, majd szandszákszékhellyé tette. Az 1500-as évek végén Pálffy Miklós visszafoglalta, de nem sokáig volt a kezén, a töröknek sikerült visszaszereznie. 1685-ben villámcsapás érte a vár lőportornyát, mely igen súlyos károkat okozott a várban (torony maradványai a 3. 4. 5. képen látható). A romos várat a török sorsára hagyta, jelentőssége innentől fogva megszünt.

Tóth Péter Góliát 2004. április 9.