Az utóbbi idők erőteljes csapadékossága és a Hegyalján történt katasztrófák következtében hamar lebeszéltem magam a zempléni teljesítménytúráról, így a sokkal közelebbi és látványosságban sem szegény érdi teljesítménytúrát választottam május 7-én.
Kellemes bemelegítés volt, hogy kitekertem, de kellett is, hiszen erőteljesen Kálmánolt, miközben Lizi nyújtogatta melengető csápjait (azaz erős északi szél, verőfényes napsütésben).
Kis bolyongás után megleltem a Művelődés házban lévő rajt/cél bázist, ahol gyors nevezést követően elindultam a túrára.
A kézhez kapott leírás segítségével haladtam előre Érden. A kezdeti nehézségek után hamar ráéreztem a ritmusra, így hamar az első ellenőrzőponton lehettem, mely a Fundoklia-árok peremén lett kialakítva. Az árok az M7-es és Érd között húzódik, s már 50 ezer éve lakja ember. Innen óvatosan haladtunk tovább, míg elhagytuk a természetvédelmi területet. Áthaladtunk jó néhány dombon és Parkváros városrészen, mígnem Idamajori ellenőrzőponton igen szokatlan szemszögből pillanthattuk meg a Budai-hegség impozáns hegyeit. A Tétényi-fennsík északi peremén jártunk ekkor. Sajnos a környéken elnéztem egy kanyart, így hamar Törökbálint északi részén leltem magam, de mivel van egy kis helyismeretem hamar a központban voltam, hogy az Anna-hegy (264m) csúcsán lévő kilátóhoz felkapaszkodhassam. Míg ellenőriztek én felmásztam a kilátóba, ahonnan az egész Törökbálint-Budaőrs síkot (ami környezetéhez képest szerintem inkább völgy) és a Budai-hegyeket belátni. Igen erős szélben kellett kapaszkodnom rendesen (akárcsak Sasbércen a Bujáki kikelet t.túrán).
Könnyed lejtőző gurulást követően Diósdon az egykori mészkő kőfejtőnél kellett ismét ellenőrzésre megállnunk. Érdekes látványt nyújtott a barlangszerűen kivájt tárnák. Mindenféle jóval elláttak minket, újult erővel vághattam neki a további részeknek. Ezután jött az egyik legellentmondásosabb része a tájnak: az egykori Mechanikai Művek és környéke. Az iparosítás e gyönyörű fennsíkot szinte teljes mértékében elpusztította, mára már szemétdombbá alakult a terület. Szerencsére közelben van a Kamaraerdő oázisa, mely legmagasabb pontját, a Vadász-hegyet (224m) mi is megmásztuk. Tél óta nem lett laposabb!
Innen a Szoborpark mellett Budatétényen keresztül jutottunk le Nagytéténybe. A szépen felújított kastély mellett haladtunk le a Dunáig. Számomra igen meglepő és szép volt a Duna és a 6-os út közti árterület, hiszen még soha nem jártam itt, s állítom sok itt lakó lakos sem ismeri e területet. A túraútvonal felvezetett a gátra, mely már nem volt nehéz terep. Ezen betekertünk Érd Ófaluba. Távolról felbukkant már a minaret, mely alatt hamarosan elgurultunk.
Utolsó, búcsúemelkedőképpen az egykori Szapáry kastély romjai mellett felmásztunk (én már csak toltam) a kálvária tetejére, ahol a szenvedő Krisztus Kápolna (1752) áll. Mára már a kálvária teljesen elpusztult. Innen még egy utolsó pillantást vethettünk az Ófalura és a túra nevezetes pontjaira, hiszen belátható volt a nagyrészük.
Kifáradva és a széltől meggyötörve érkeztem vissza kiindulópontra, ahol oklevél, kitűző, zsíroskenyér, rétes fogadott minket.
A három távon (25, 30, 45km) több mint 40 résztvevő indult neki a túrának, többsége kerékpáros, mely figyelemreméltó, tudván hogy viharos, metsző széles idő volt, amit kerékpáros nem igazán kedvel. Köszönet a rendezőknek a szervezésért, rendezésért! Remekül éreztem magam, sok olyan helyre eljuthattam, ahová már régóta el szerettem volna jutni, illetve új eddig még nem ismert területeket ismerhettem meg szűkebb környezetemben. Lám az érdekes dolgok nem mindig a messzi távolban vannak!