Mátrai csillagok - villámok kíséretében
(2007. május 27-28. vasárnap-hétfő)

A cikk a Magyar Turista 2007. júliusi számában is megjelent.

Pünkösd vasárnapjának éjjelén rendezte meg a Kékes Turista Egyesület az éjszakai Mátra túráját. Túratársaim - az igazán vakmerők - a tavalyi özönvízről meséltek, miközben a lenyugvó napban másztunk fölfelé az első kupacunk (igen, kupac, hiszen a "hegy", a Mátra még előttünk volt, s az a legnagyobb, a HEGY) a Csúcs-hegy teteje felé. Mire az első ellenőrző pontunkhoz értünk, a Szent Anna-kápolnához, már beállt a sötétség. Igazi éjjeli piknik fogadott itt bennünket, s jó volt látni a fejlámpák kígyózó sorát, amint a kápolna felé tartottak. Benevár érintésével a Kékes csúcs felé gyalogoltunk. Tőlünk keletre egyre erősebb villámlások világították meg a sötét erdőt hol örömünkre, hol pedig szomorúságunkra. A csúcskőnél nem sokkal éjfél után fotóztuk egymást (a csúcson mindig kell képet készíteni!).
Mátraházára igen gyorsan leértünk, akár csak a Hanák Kolos-kilátóba. Muzsla-tetőnél aztán elszabadult a természet: nagy cseppekben kezdett esni az eső - persze minden tavalyi résztvevő számára rossz emlékeket idézve föl. Sás-tón a kilátóba való fölmászás most kimarat, tekintettel a nedves körülményekre. Lajosháza felé tartva az égi áldás intenzitása csökkent, majd mire az ellenőrző ponthoz értünk, már el is állt, sőt a kelőben lévő nap derengése is fényt adott botorkálásunkhoz. Dezsővár megmászása már nem volt hálás feladat, hiszen a nyirkos, rozoga lépcsőkön kellemetlen volt a haladás. Gyöngyösig végig a Mátra-vasút keskeny nyomtávú sínpárja mellett haladtunk, érintve Gyöngyössolymost. A pünkösdhétfő reggel nyugalom pihentető volt a hosszú út után.
Bár a tájból nem láttam semmit, mégis büszkeséggel tölt el, hogy éjjel is meghódítottam a Mátrát! Köszönet a KTE rendezőségének a bőséges ellátásért és az ellenőrzőpontokon bennünket fogadó vidám hangulatért.

Vissza az előző oldalra!

Tóth Péter Góliát 2007. július 6.