A túrát megelőzően útvonaltervezetet kértek tőlem is, s én készségesen le is adtam a megrendelt útvonalakat. A kérés az volt, hogy Székesfehérvárnak mennyünk haza, így én abba az irányba terveztem meg az utat. Ezeket most itt közlöm:
Lefelé:
Ad1 variáció: Cece - Németkér - Gyapa - Paks - Tengelic-Szőlőhegy - Dunaszentgyörgy - Fadd (kb.: 55 km)
Ad2 variáció: Cece - Vajta - Bikács - Nagydorog - Tengelic-Szőlőhegy - Tolna - Fadd (kb.: 65 km)
Fölfele:
Ad1 variáció: Fadd - Dunaszentgyörgy - Tengelic-Szőlőhegy - 63-as út - Nagydorog - Bikács - Vajta - Cece - Sáregres - Örspuszta - Hatvanpuszta - Nagyhörcsökpuszta - Kálóz - Sopolya - Tác - Gorsium - Szabadbattyán - Székesfehérvár (kb.: 110 km)
Ad2 variáció: Fadd - … - Cece - Sárbogárd - Sárszentágota - Sárkeresztúr - Kálóz - Sopolya - Tác - Gorsium - Szabadbattyán - Székesfehérvár (kb.: 112 km)
Ad3 variáció: Fadd - Tolna - Mözs - Szedres - Nagydorog - Bikács - Vajta - Cece - Sáregres - Örspuszta - Hatvanpuszta - Nagyhörcsökpuszta - Kálóz - Sopolya - Tác - Gorsium - Szabadbattyán - Székesfehérvár (kb.: 112 km)
Szóval a variációkból bővelkedtem, de mivel a túrán számolnunk kellett olyan klubtársakra is, akik nincsenek a mi formánkban - azaz nem bírnának egy 100 km-es túrát -, így az útvonalat módosítottuk egy rövidebb, de mégis szép vonalra. Így született meg a Dombori - Fajsz - Kalocsa - Dunapataj - Harta - Dunatetétlen - Jánospuszta - Szabadszállás útvonal, mely megfelelt az elvárásoknak és a követelményeknek. A lefele menetnek nagyon megfelelt a második variáció, azzal a kiegészítésig, hogy Simontornyán szálunk le a vonatról, nem pedig Cecén.
A túrát május 18-20-ára terveztük, így 18-án fél nyolckor a Déli pályaudvaron gyülekeztünk. Mivel közel lakom (6,5 km), ezért elég volt csak 7-kor elindulnom. A vonat 8:00-kor indult, s ha nem nézem a pár perces késlekedést, egész pontos volt. Másfél órával később érkezett meg Simontornyára, ahová már igen régen le akartam jutni, teljesült vágyam. A várat igen hamar megtaláltuk, s ha már itt vagyunk, megnézzük - gondoltuk sokan, s megálltunk várnézegetésre. A tárlatvezető nagyon korrektül végigmesélte a vár és a környék történetét, mindent megtudtunk, ami másfél órába belefért.
A kissé hosszasra nyúlt történelemóra után indultunk tovább, de már érződött a nagy meleg előszele. Apropó szél. Az sajnos volt, méghozzá pofába. A cecei megállást leszámítva egészen Nagydorogig nagyjából együtt haladt a csoport. Itt ebédeltünk meg az ABC előtt, ismét hangulatos pihenés volt ez, s megérte az ennivaló is. Páran - köztük én is - annyira kipihentük magunkat, hogy egészen a katalinpusztai elágazásig versenyeztünk. Itt, mivel az elágazás igen napos és meleg volt, odébb megpihentünk, a hűs árnyékban, bevártuk a többieket. Negyed óra, húsz perc sem telt el, s az utolsó klubtárs is ott termett az út szélén a fák hűs árnyékában. A meleg addigra olyannyira elviselhetetlené vált, hogy úgy döntöttünk megkezdjük a víztár megbontását. Mindenki vett a kulacsába a még hűs vízből, s megint együtt indultunk tovább Tengelic felé. Az út itt nem volt a legjobb, de még mindig elfogadható volt.
14 km tekerés után elértük a 6-os utat, ahol megint összevártuk egymást, s a 21 fő immár libasorban, egymás után, rendezetten indult el Fadd irányába. A térkép szerint - s nem egy térkép szerint! - az elágazástól legfeljebb 250 méterre egy aszfaltozott leágazásnak kellett volna lennie. Igen kellett volna lennie, de ezek szerint még nem épült meg az út, vagy igen szépen félrenyomtatták a térképeket. Így közel 8 km-es kerülőt tettünk Tolna irányába, s innen vettük be Domborit. A legelső leágazásnál óvatosan balra kanyarodtunk, s innen már csak 9 km volt hátra. Ezen a szakaszon kissé erősödött a szél, így nehezen jutottunk be Domboriba. Hosszas keresgélés után - bár vagy kétszer elmentünk előtte - megtaláltuk szálláshelyünket, ahol azonnal szobakiosztásra és pihenésre került sor.
A koradélutáni órák ellenére meleg volt, így volt, aki a szálláshelyen maradt, volt, aki kerékpárra pattant ismét, s volt, aki gyalogosan fedezte föl a környéket. Aki éhes volt, az azonnal birtokába vette a konyhát, s kisebb felfordulás mellett megette saját kis vacsoráját. Este a közös helyiségben beszélgetés, társasjáték, szórakozás zajlott, s volt, aki - én is - a bejárati ajtó előtti lépcsőn a szúnyogriasztó füstjében jóízűt beszélgetett klubtársaival. Hatalmas élmények, panaszok, örömök elmesélésével, s nem kevés nevetéssel telt el az este.
Másnap, vasárnap a Gemenci-erdőbe terveztük a kirándulást. Alig 30 km-re volt a kisvasút fejállomása, Bárányfok. Én reggel igen korán keltem, sajnos nem tudtam jól aludni, de legalább meg tudtam nézni a Duna holtágában a felkelő napot. Érdekes látvány volt, s egyáltalán nem hasonlítható össze semmivel. A párás vízfelszín felett, ahogy az első napsugarak áttörik a levegőt, s próbálkoznak erőre kapni, s legyőzni a nedves, s kissé hűvös reggelt. Már ekkor meg lehetett mondani, hogy erős napsütésünk, s igen meleg napunk lesz, mely be is jött aznapra.
A többiek nyolc környékén keltek, kivéve még talán néhány embert rajtam kívül. Kilencre mindenki készen állt az útra, s megindult a ment Fadd - Tolna - Mőzs - Szekszárd - Bárányfok útvonalon. E rövid útvonalat mindenki zökkenőmentesen és könnyesén vette. Bárányfokon megvettük a jegyeket a kisvasútra, s a figyelmeztetések miatt még vagy három flakon szúnyogriasztó sprét, melyből mindenkire jutott megfelelő mennyiség, bár ezt a szúnyogok mintha észre sem vették volna.
Az indulásig volt fél óránk így vigassággal töltöttük el a rövidke időt. A kisvasútig rövid séta vezetett, s az indulásig a szerelvény leghátsó kocsijában (a harmadikban) várakoztunk tovább. A szúnyogok persze egyből megszálltak, s az volt a véleményünk, hogy vadetetést látunk élőben, csakhogy mi vagyunk az étel a szúnyog, pedig a vad. Ezen sokat nevettünk.
Miután megindult a szerelvény egyből jobb lett a helyzet, s már nem szurkáltak a dögök. Folyamatos látnivaló foglalt le bennünket, így az időre nem is figyeltünk. Sajnos a tavaszi árvíz nyomait még láthattuk, de a természet kiheveri, gondoltam magamban. Láttunk vadetetőt, hatalmas tisztásokat, erdős területeket, holtágakat, s nem mellesleg vadakat. Dunapartra érve a vonat fél órát állt, s itt nézelődhettünk, fényképezhettünk. Visszatérve Bárányfokra mindenki éhes volt, s próbálta a sok látnivalót megemészteni. Az állomás melletti kis elegáns étterem kerthelyiségében pihentük ki fáradalmainkat, s megtöltöttük magunkat jobbnál jobb falatokkal.
Hazafelé ugyanazon az úton haladtunk, mint amin jöttünk, s Szekszárdon még körülnéztünk egy kicsit. Késő délután érkeztünk meg szálláshelyünkre, ahol pihenéssel töltöttük az estét. Én még körülnéztem a környéken, persze kerékpárral, meg is szóltak a kerékpárosok, persze csak viccelve.
Pünkösd másnapján, hétfőn reggel eljött a búcsú ideje. Fél tíz környékén indultunk, hogy a tíz órás kompot Fajsznál elérjük. A túloldalon hatalmas emelkedő fogadott minket, de több nem volt belőle, mivel az alföld területére értünk. Útvonalunk a következő volt: Fajsz - Bátya - Kalocsa - Dunapataj - Harta - Szabadszállás. Kalocsán rövid városnézést eszközöltünk, bár jól tudtam, hogy én még idén jövök ide. Megcsodáltuk a székesegyházat, az érseki rezidenciát, és egyéb nevezettességekkel. Hartára érve a csapat éhes lett, így feladat volt étterem, vagy legalább egy cukrászda keresése. Egy utcában mindkettőt találtunk, ráadásul egymással szembe, így a csapat két részre oszlott. Így esett meg, hogy az egyik része édességgel tömte a fejét, a másik fele, pedig pizzával. Az ebéd után a Kiskunsági Nemzeti Parkot átszelve érkeztünk Szabadszállásra. Itt volt másfél óránk a vonat érkezéséig, így pihenhettünk, várost nézhettünk, szóval szabad volt a pálya. Szerencsénkre a 16:09-es vonat pontosan érkezett, s a megrendelt kerékpárszállító kocsi is rajta volt, így kényelmesen utazhattunk hazáig. A vonaton a nagy pusztát figyelve azon morfondíroztam, hogy hogyan volt képes Petőfi Sándor ezt a kietlen síkságot annyira szeretni, jobban, mint a "zordon Kárpátokat", hiszen itt a legmagasabb pont is a folyó gátja, vagy a vasút töltése. Aztán rájöttem: ahogy a nap hanyatlott le - de még koránt sem volt este, csak kezdett laposabban sütni - egyre érdekesebb fények kerültek szemembe. Valahogy engem is megfogott, bár még mindig félek egy kicsit tőle.
A vonat hamar felért, s nem sokkal öt óra után a Ferencvárosi pályaudvaron elváltunk páran a többiektől, mivel innen egyszerűbb a Lágymányosi hídon átmennünk, mint a Keleti pályaudvarról.
A túra gazdag élményeivel tértünk haza, s egy kicsit talán meg is változtatott a túra: megint kitárult a látóköröm, s megint kedvem támadt az országot járni. Erre talán lesz is lehetőség, mind a Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozón, Makón, mind az Országos Kerékpáros Körtúra keretében idén.