Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy lemegyek Tarra a Szent László teljesítménytúra rövid, 15km-es távjára. Utólagos véleményem szerint nem döntöttem rosszul. Újabb, eddig nem ismert területeket járhattam be a Cserhátban, végre eljutottam a tavaly "fölfedezett" Szentkútra is, sőt más, történelmünkben oly sok színes foltot hagyó mondák világának "kézzel fogható bizonyságát" is láthattam e túra során. Nézzük ezeket sorra.
Kora reggeli kelés, majd a Keleti pu-ról induló 7:15-ös gyorssal mentünk le Tarra. Menetrend szerint a gyors nem áll meg Taron, de a rendezők gondoskodtak a megállásról, sőt még két különkocsit is biztosítottak számunkra. Na ugye, hogy megy, ha akarja a MÁV is! Köszönet a szervezőknek az előrelátásuknak, hiszen a két kocsi ténylegesen megtelt.
Tari állomás lepukkant épületéből volt a rajtoltatás, mely igen gyorsan meg is történt, így már fél 9-kor elindulhattam utamra. Első állomás Sztúpa - Buddhista Békeszentély - volt, mely a 21-es út (Hatvan-Salgótarján) és a sámsonházi leágazásnál található. Az épület a tibeti buddhista kultúra jellegzetes épülete Kőrösi Csoma Sándor emlékére épült és XIV. Dalai Láma szentelte föl 1992-ben.
Utunkat a Kőszirt (343m) és az Őr-hegy (356m) oldalába folytattuk. A kilátás a Cserhát Sámsonháza felé vezető völgyre és a mögötte lévő hegyekre volt a legszebb. Hamarosan elértük a kék jelzést, de hamar le is tértünk róla a kék négyszög legnagyobb örömére. Ez az út vezetett minket Szentkút híres búcsújáró helyére. A mondák szerint a forrást Szent László fakasztotta még 1091 környékén amikor a moldvai kunok ezen a környéken is pusztítottak (lásd bővebben később a Szent László "ugratása" résznél).
Szentkút hírességét és zarándokhellyé válását az a legenda tette, melyben arról számolnak be, hogy egy mátraverebélyi pásztor néma gyereke a Boldogságos Szűzanya megjelenésére és irányításával találta meg a forrást, s miután jóízűen ivott belőle nyomban édesapja után kiáltott. A meglepődött apja kérdezte fiát, ő pedig elmesélte a történetet, ekkor mélyítette ki az apa a forrást, mely bő vizet adott. A történetet 1714-ben jegyezték le, s valószínűleg az 1100-as évek folyamán történhetett e csodálatos gyógyulás.
A templom oldalába elhelyezett tábla szerint 1210 óta búcsújáró hely, de írásos említés csak 1290 tájékon van. 1370 táján Vereb Péter (Hunyadi János apja) birtokaként rendezte a környéket. A törökök idejében először tiltották, majd adót szedtek a zarándokoktól a búcsújáráskor. A török uralom után fellendült a búcsújárás, ekkor Almásy Jánosné kápolnát emeltetett a Kálvária-dombon (1705). Almásy János 1756-63 között építette a kéttornyú barokk templomot, elkészülte után a ferencesek kolostort is építettek maguknak a templom mellé. E templomot 1970-ben VI. Pál pápa "Basilica Minor" rangra emelte.
A túra az 500m-el odébb és jó 80m-el feljebb található Remetebarlangok felé tartott. Pihenésképpen itt volt a második ellenőrző-pont. A barlangok a Meszes-tető (422m) déli oldalába, a puha homokkőbe vájták, s már a középkori krónikák is említik. A XVIII. század során a Szent Antal rendből való remeték lakták. Az utolsó remete 1767-ben halt meg. A barlangok kialakítása praktikus és "minden kényelmet kiszolgáló" praktikával épült. Volt itt konyha, kamra, hálóhelységek, két kápolna és illemhelység is!
A Remetebarlangoktól erős, már-már falszerű út vezetett egy szinttel följebb, ahonnan hol erősebben, hol enyhébben ereszkedtünk lefelé a Szent László "ugratás"-ának nevezett szakadékhoz. Tulajdonképpen egy erőteljes talajerózió hatására kimosott árok. Történt ugyanis, hogy mikor a kunok errefelé pusztítottak Szent László király csapatai a környéken táboroztak le, s a király felfedezőútra indult. Mikor kísérete lemaradt (kérdés, hogy direkt, vagy véletlen) a kunok rátörtek a királyra. Biztosak voltak a sikerben, mert a széles (?) és mély (?) szakadék állta útját a királynak, aki erre megsarkantyúzta Szög nevű lovát, s az égi Segítő közbenjárásával sikeresen átugrotta a szakadékot. A csoda csak most következett: a ló patája a kemény kőzetbe könnyedén süllyedt bele, s a patkószegek helyén vékony sugárban kezdett csordogálni a víz. A monda szerint ez volt a Szent László-forrás. A idők folyamán a forrás elapadt. Megjegyzem, hogy túránk során a közelben rengeteg foglalt, viszonylag meleg forrásokat találtunk.
Tovább haladva a zöld jelzést követtük igen rövid ideig, majd a gázvezeték nyílegyenes, hepéken és hupákon átvezető útjára tértünk rá. Ez vezetett be minket a kék jelzésű Szállaska-völgybe. Ez az út bevezetett minket Sámsonházára, a harmadik ellenőrző-pontra. A falutól északra található a Vár-hegy déli csúcsának (260m) kőfejtője, mely ma mint Földtani alapszelvény van nyilvántartva, nem véletlenül. Jól érzékelhető az andezittufa rétegvulkán réteges lerakódásai a "sebben". Sok mindent lehet itt fölfedezni a rétegek között. A táblák alapján van itt lávahólyag üreg, mely a nedves környezetre ráömlő forró láva hatására alakult ki, mert a meleg miatt gőzök keletkeztek, így az "felfújta" a lávát. Andezit lávafolyás, mely a vulkán nyugodtabb időszakára volt jellemző, ekkor egyszerűen csak folydogált a 900-1200°C kőzet. A repedések szintén fellelhetőek, ezek a kihűlés következményei. Egy geológusnak igazi csemege e bányaterület!
Nagybárkányig a kék jelzést követtük, mely egy nyergen megy át. Erről a nyeregről kifogástalan kilátás tárult elénk: az északra lévő Kakukk-hegy (455m), a Buda-hegy (440m) Márkháza fölött, a Vár-hegy (299m) és a Csüd-hegy (368m) között megbújó Sámsonháza, valamint a hátteret díszítő mátrai csúcsok díszítették a panorámát.
A nyereggel szemben helyezkedett el a már említett Vár-hegy, mely a rajt elhelyezkedő XII. századi Fehérkő-váráról (Sámson-vár) kapta a nevét. A szabálytalan alaprajzú vár nem volt hosszú életű történelmünk sodrában: 1472-től már romként szerepel az oklevelekben. A túra ugyan nem érintette, de elhatároztam, hogy legközelebbi túrán ezt is megmászom.
A nyeregből már látszott Nagybárkány temploma és házai, túránk végállomása. A célban kitűző, oklevél, zsíros kenyér, meleg tea és nem utolsósorban meleg fogadtatás várt minket az általános iskola épületében. Beszélgetések, pihenés volt a következő majd egy óra programja. 14:10-es busszal mentünk le Pásztóra, ahonnan Hatvani átszállással mentünk föl Pestre.
Igazi "történelemtúra" volt ez a túra! Remek útvonallal, jól kiszalagozva és megszervezve. Sajnálnám ha nem lehettem volna részese ennek a túrának! Gratulálok a teljesítőknek, főleg az először teljesítménytúrázóknak! Köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek lelkesedésükért, munkájuknak! Köszönjük e remek teljesítménytúrát!